Óváry Antal

Óváry Antal


Szlovákia Komarnói Versenykerületének Általános,
Rövid és Középtávú bajnokságának 1.
Hosszútávú bajnokságának 2. helyezettje
Tisztelettel és szeretettel üdvözlök minden
sporttársamat!

Nagy örömömre szolgál, hogy helyet kaptam egy rövid bemutatkozásra. A galambok szeretetét édesapámtól örököltem. Kezdetben minden fajta galambbal próbálkoztam, de mindig is a jó repülő galambok érdekeltek. Sporttevékenységem folytatásához új dúcot építettem (1986), melyben megkezdtem állományom kialakítását.
1988-ban Krij van d.Berg, Leus, Moulemans vérvonalú galambok érkeztek. Ez a keresztezés nálam nagyon bevált, ezek a galambok gyorsak, megbízhatóak, hosszú évekig lehet rájuk számítani a versenyzésben. 1990-ben fiatalokkal már kerületi bajnokságot nyertem.
Az áttörés 1991-ben történt, mikor ismeretséget kötöttem SZAPPANOS Pistával és TÓTH Imrével, Balatonkeneséről. Ekkor történt a technológia váltás IMRE barátom tanácsára, aki galamb, tudás, tapasztalat átadásával folyamatosan segíti e sportpályafutásom, sőt nyugodtan mondhatom, hogy vele családi barátként kezeljük egymást.
Ekkor az egyszerűbbnek tűnő özvegy hímekkel való versenyzést vezettem be. Azóta tíz alkalommal sikerült kerületi bajnokságot nyernem. Legnagyobb köszönettel Imre barátomnak tartozom a tőle hozzám került van Loon, Janssen és Hermes galambokért, melyek nagy részben segítettek eredményeim elérésében. „Köszönöm Kocka!”
Külön öröm számomra és némi kuriózum, hogy a tojókkal sikerült ezt elérnem. A tojók favorizálása részben kényszer volt, hiszen a legjobb hímjeim elvesztek (katasztrófa út). Nyugodtan mondhatom, hogy a tojókkal - az ilyen módon - történő versenyzés nagy szakmai kihívás volt számomra, amit Imre barátom önzetlen segítsége nélkül nem tudtam volna végbevinni. Általános, Rövid, Középtávú bajnokságban, Versenykerületemben 1 - hely, hosszútáv 2. helyezést értem el.

A galambok egészségi állapota számomra rendkívül fontos. Ezért csak egészséges, kitartó egyedeket tartok meg, a versenyállo- mány pedig egész évben tervszerű egészség- megőrző programban részesül, mert úgy gondolom, egy jó galambász lehetőségeihez mérten köteles mindent megtenni galambjai egészsége érdekében. 2007-ben ezért átálltam a GIANTEL készítmények használatára, ami nagyon bevált.
Belső paraziták ellen Worm-stop, Tricho és hexamiták ellen Tricho 10%, és Tricho - 40, coccidiozis és trichomonadozis ellen Cocci - Tricho, légúti megbetegedések ellen Ornistop DS, coli fertőzés esetén Coli - stop, ezen kívül Multivitamin, Vitamino - mix, hazaérkezéskor Transport - Mix, Elektrolyt solution készítményeket alkalmazok a használati utasításnak megfelelően. A galambokat télen Salmonellozis és Paramixo ellen oltom.
Végül a páromnak szeretnék hálás lenni, mert türelmesen támogatott akkor is, amikor sok időt töltöttem el helyette a galambászkodással.
Köszönöm a lehetőséget a bemutatkozásra, és ezúton kívánok valamennyi sportbarátomnak jó egészséget és sikert a következő évekre.
Komárno, 2008. november

Tisztelettel:

Óváry Antal
94501 Komárno
Malá Jarková 42
(Slovákia)