Kedves Sportbarátaim!

Gál László

Engedjék meg, hogy bemutatkozzak! Gál Lászlónak hívnak és az N-11 Jánoshalmi egyesület tagja vagyok.1980 óta versenyzem postagalambokkal. A Dél-Duna V.K. ben versenyzem. A Pannon Maratonban megalakulása óta. De mennyünk vissza pár évet! 1996-ban általános tagszövetségi bajnokságot nyertem. Ezt követően pár országos díjat sikerült röptetnem. A 90-es években versenyeztem a fenti maratonban is.1997-ben országos 14. lettem csapatban. Bevallom őszintén, a velencei csoport tagjai mély benyomást tettek rám. A tanítványuknak tartom magam, erre büszke vagyok. Nagy létszámú baráti társaságom van, segítségükkel meg is sikerült ünnepelni az idei eredményemet, ami a Pannon Maraton Klub 2016. évi csapat 2. helyezését jelentette. Ezt maximális teljesítménnyel, de nagyobb coefficiens értékkel értem el.
Valamit galambjaimról. Tudatos tervszerű tenyésztés folyik egy nagyon jó, saját tenyésztésű tojó utódaira. Ez működi látszik, hisz a sampion tojó is így született.
2016-ban kerestem meg a NOTARIS Kft vezetőjét, Vétek Jánost. Többször, hosszú beszélgetést fojtattunk az alapvetően rövid- középtávra koncentráló felkészítésről. Bevallom, komoly munka volt átalakítani a rövid középtávú programot maratoni programra, de az eredmények alapján sikerült.
Napi kapcsolatban vagyunk, mindig van mit megbeszélni, remélem ez így marad még sokáig. Még egyszer köszönöm a segítségüket, nélkülük nem sikerült volna.

Jánoshalma, 2016. 11. 22.

Gál László