10±1 kérdés Csontos Gyulához, a 04. tagszövetség meghatározó tenyésztőjéhez

Csontos Gyula


  1. Mondanál pár szót a kezdetekről?
    1972-óta vannak postagalambjaim, 1974 óta vagyok a dunaföldvári M-08 egyesület tagja. Első galambjaimat helybéli galambászoktól kaptam. Majd Anker Alfonztól, később pedig Szappanos Istvántól és Tóth Imrétől kerültek hozzám galambok.
  2. Tudom, hogy a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskolán végeztél. Azt beszélik, Anker Alfonz utolsó dúcgondozója voltál. Azt is mondják, hogy sok nagyon jó származással rendelkező Anker-galamb is került hozzád. Ezek mesék, legendák, vagy mi ebből az igazság?
    Valóban Kaposváron végeztem, s valóban Anker utolsó dúcgondozójának mondhatom magam. Kétségtelen kerültek hozzám elit származású galambok. Tehát, amit elmondtál az nagy vonalakban igaz.
  3. Annak idején sokáig a Dél-Duna versenykerület elején galambásztál, de sokáig nem sikerült az élre jutnod. Aztán egyszer csak kerületi bajnok lettél, s az óta, - feltűnésektől mentesen - kétségkívül az ország egyik legkiegyensúlyozottabban, folyamatosan élben versenyző tenyésztőjévé váltál. Már nem tudom mióta, de te vagy az, akit le kell győzni, ha valaki a Dél-Duna tagszövetségben bajnok akar lenni. Gondolom, sokakat érdekel, hogy mi az a plusz, amitől az első harmadból valaki bajnokká tud válni.
    Szappanos István és Tóth Imre tanácsai, útmutatásai érlelték meg szemléletváltásomat. Ezt követően, mind a mai napig, további tanácsokkal és galambokkal (egy ideje már csak Tóth Imre barátom galambjai érkeznek) is önzetlenül segítettek, segítenek. Tanácsukra, Tóth Imre akkori dúcának mintájára új dúcot építettem, cc. 15 éve új, főleg Tóth Imre galambokat hoztam, özvegységi rendszerre tértem át, s általánosságban is sokkal céltudatosabb lettem.
  4. Sokan téged is a tömeggel – tehát nagy létszámmal – galambászók közé sorolnak. Nekem egyik látogatásom alkalmával sem tűnt úgy, hogy kezelhetetlenül nagy állományod lenne. Tulajdonképpen mekkora téli létszámmal galambászol?
    Kerülöm, hogy dúcaim zsúfoltak legyenek. Egy zsúfolt dúcban sem a galamb, sem a galambász nem érezheti jól magát. Télen 16 özvegy hímem van, a hozzájuk tartozó 16 tojóval, 22 természetes módszerben repülő pár, 16+12 pár tenyészgalamb. Évente 80 fiatalt gyűrűzök saját részre. Dúcaimban ez a létszám kényelmesen elhelyezhető.
  5. A jól értesültek esetedben „családtenyésztésről” beszélnek. Többé-kevésbé amolyan egy dúc-egy vonalas galambászként tartanak számon. Mondtad, hogy zömmel Tóth Imre galambokkal galambászol, de valóban egy dúc-egy vonalas galambász vagy?
    Nehéz ezt így megfogalmazni, de tény, hogy állományomban Tóth Imrétől kapott „Öreg Világos” (Sárgaszemű Hölscher X Bosua) hímnek nagyon sok leszármazottja található. A hímnek több kiemelkedően versenyző gyereke kelt, s szerencsére még termékeny. Három fia van a tenyész-dúcban. 230-as 3 X kerületi I champion, a 028-as szintén champion. 16490-es 2X Rajka kerületi I. és szintén champion. Ehhez a hímhez zömmel Janssen és van Loon véralapú egyedek kerültek szintén Tóth Imrétől.
  6. Azt mondják, többen jó eredményeket érnek el galambjaiddal. Megcáfolsz?
    Hogy mások mit érnek el velük, az jelentős részben az Ő érdemük. Talán a legfrissebb hírek: Berke József /Fót/, két legeredményesebb hímje, 12 és 11 helyezéssel ker. 1 és 2. champion, és repültek ker. I. díjat is. Mindkettőnek egyik szülője tőlem való. Másik galambom repült már nála ker. I. díjat fiatalon, s egyévesen is. Nagy Istvánnál /Harta/, a tőlem kapott galamb idén ker hosszútávú ch. 3.hely.Egy másik, mely az én galambomból kelt nála, hosszútávú 5. champion, ált.5. champion /több pontja van mint a 2.-nak/, és a legeredményesebb egyéves a kerületben.
  7. Sablonkérdés, de biztosan sokakat érdekel: Mit etetsz, mivel kezelsz, hogyan építed fel az évet?
    Saját keveréket etetek. Eddig az özvegyek vásárolt takarmányt kaptak, az idén nekik is kevertem. Többféle készítményt használok, így Giantel termékeket is, de kerülöm a túlzott gyógyszerezést. Télen paramixo ellen oltok. Szalmonellózis ellen nem. Gyógyszeresen viszont igyekszem kezelni, de ezt sem teszem minden évben. Február végén párosítok, egyéveseim a jó öreg versenyzők és a tenyészek tojásait keltetik, majd nevelik fel. Az öreg özvegyeket tíz napos tojásról szétválasztom. Második párosítás program szerinti időben történik, s ekkor két fiatalt neveltetek. Szezon végén özvegyeim ismét nevelnek egy pár fiatalt, majd február végéig szétválasztva tartom a nemeket.
  8. Ilyen szintű eredményeket szinte lehetetlen jó galambház nélkül elérni. Te mit tartasz a legfontosabbnak egy galambházban?
    Elsősorban a fekvést. Annak idején Tóth Imre galambházában értettem meg, hogy mekkora jelentőségű tud lenni a dúc fekvése. Dúcaimat, Tóth Imre galambházának mintájára dél-keletifekvéssel építettem.
  9. Ha újra kéne kezdened?
    Mindenek előtt építenék egy maihoz hasonló galambházat. Felkeresnék néhány hosszú ideje eredményes tenyésztőt. Kiválasztanék közülük egy, vagy két olyat, kit emberileg is el tudnék fogadni. Az ő (ők) tanácsai (tanácsaik) alapján kezdenék, s tőle (tőlük) hoznék fiatal galambokat.
  10. Ma nem túl nagy divat mestereinkről beszélni. Tudom, hogy te is Szappanos István és Tóth Imre kötődésű vagy. Rajtuk kívül kit emelnél még ki?
    Nem, azt hiszem, nem emelnék ki mást. Eredményeimet az Ő szellemi segítségüknek, és a túlnyomórészt Tóth Imrétől kapott galamboknak köszönhetem.
  11. Az élgalambászok jelentős része egy idő után veszít eredményességéből. Azok esetében, Akik ilyen hosszú időn keresztül az élben versenyeznek, mint Te is, úgy érzem, nem a tudás elértéktelenedése, hanem a fásultság, az egyre eluralkodóbb érdektelenség a hanyatlás fő oka. Te is fáradsz, vagy bírod még?
    Fáradok, persze hogy fáradok. Az általános csapatbajnokság, nagyon sok pénzt, időt és energiát igényel. Ennek ellenére a tagság jelentős része ezek hiányában is erre a bajnoksági formára voksol. Ezt a bajnoksági formát tartja életben. Ebben kell versenyeznem.

Köszönöm a beszélgetést!

Dunaföldvár, 2008. 06.
Vétek János